Testvériskoláink – Árkos

Erdély zamata

2010. július 29 és augusztus 02. között az árkosi testvériskolánk meghívására öt napot töltöttünk Erdélyben. A Kossuth Lajos Általános és Mag Iskolájának 21 tanulója és 6 tanára fogadta el ez évben az invitálást.

Mint segítő és megbízott fotós is próbáltam részt venni a kiránduláson. A több mint ezer ott készített fotó sem tudósíthat, de e cikk is hiányos az ott töltött napok élményeinek leírásában.

Voltunk Segesváron, Mádéfalván s megcsodáltunk megannyi mívesen megalkotott székely- kaput. Túráztunk a lenyűgöző Békás szorosban, néhány percet a Gyilkos tónál is időztünk. Megtekintettük Tusnádfürdőt, Korondot, Farkaslakát és nem utolsósorban szálláshelyünkön, Sepsiszentgyörgyön is barangoltunk. Sőt kalandos körülmények között, amikor is egy röpke időre eltévedtünk, egy nagy kerülő után, egy aranyos segítséggel mégiscsak elértünk a szálláshelyünkre a Kós Károly által tervezett épület szomszédságába

A jéghideg patakban való mezítlábas séta a csodálatos tájak csak érzéseket juttathatnak eszünkbe. A lovaglás és kugliverseny a helyi vártemplomot megtekintése csak múló árnyékát írhatjuk le az élményeinknek. A kavicsgyűjtések, a pisztránghorgászat és pisztrángevés, a Hunyadi Csárda finom ételei a borvízkóstolás, mind-mind maradandó élménnyé fognak érni.

A gyermekeink, akikre a legkisebb panaszunk sem lehetett, hajlandók voltak nemcsak a tanár-diák maratoni focicsatára a dimbes-dombos és egy patakkal szegélyezett pályán, hanem a megannyi gyaloglásra és a buszon való néha közös néha szólóban való szundikálásra is. A fiúk az edzettség további fejlesztése és az éjszakai csendesség megtanulása végett egyszer, közös reggeli tornára is megjelentek. Az árkosi Falunapot a helybéli népviseletbe öltözött óvodások bájos műsora és a mi harmadikos és ötödikes tanulóink kis seregének eleven műsora tette szerintem teljesebbé.

Utunk során láttunk csergét, gyönyörű hímzést s láttunk kacatokat, bóvlit is. Magyaros mentét, bocskai hímzést csak egyszer Csiksomlyón, ahol éppen egy házasságkötés kellős közepébe botlottunk, amibe gyermekeink egy pillanat alatt váltak rizsszemeket dobáló koszorús fiúkká-, koszorúslányokká. Hallottunk csodaszép magyar kifejezéseket, ízes szavakat- melyek néha nekünk már idegenül hangzanak

Van még valami, amit szóban nehéz elmondani, színekkel, megfesteni, formákkal megformázni. .Ugyanezzel a megfogalmazással küzdöttem akkor is, amikor közel 30 éve főiskolásként éltem át Erdélyben, egy faluban egy öreg nénikével való találkozás során. Egy lenyűgöző kedvességet, egy önzetlen elfogadást egy magától értetődő jószívűséget. Ezt a jelenséget én „Erdély zamatnak” próbáltam megalkotni, s azóta is ugyanez érint meg valamennyiszer ezen a vidéken, járok. Pedig nem kerestem, nem keresem ezt a nehezen megfogalmazható érzést, egyszerűen találkozunk, mint régen látott zarándoktársak. A reggeli mellé adott házi erdei málnalekvár és az ottani áfonyaméz íze közelíti csak meg és írhatja le valamelyest ezt a zamatot.

Ebből a zamatból- az erdélyi hívóink a tovább fokozni már-már nem tudó fogadtatásából, a megvendégelésekből meríteni lehet.

Ha megköszöntük házigazdáink ajándékait, vendégszeretetét, szavainkra rendszerint ehhez hasonló feleletek jöttek és tudom, hogy ezt komolyan is gondolták:

„Ne haragudjatok, hogy csak ennyit tudtunk nyújtani, örültünk, ha jól éreztétek magatokat, nézzétek el, hogy csak ezzel szolgálhattunk, de ha legközelebb találkozunk-, megpróbáljuk, hogy mindez még jobban sikerüljön.….’,

Ezt neveztem én el Erdély zamatának.

Mezőtúr, 2010. 08. 19.

Nagy Ferenc
matematika – rajz szakos tanár