Illemszabályok

Ezeken az oldalakon a fontosabb illemszabályokat ismerhetik és tanulhatjátok meg.

Ezzel segítséget szeretnénk adni, az illő viselkedési mód kiválasztására és alkalmazására.

Minden civil társadalom alapja az emberi méltóság tisztelete, amelynek gyökerei az erkölcsben és a konvenciókban, vagyis a viselkedési szokásos formáiban rejlenek.

A jó modor, az illem követelményei nemzetköziek.

• A busz megáll, a megállóban sokan vannak. Ki szálljon fel elsőként?
• Moziba megy egy fiú és egy leány. A jegyük a sor közepére szól.
• Hogyan foglalják el a helyüket, hogy minél kevésbé zavarják a többi nézőt?
• Kivel lehet tegeződni? Hogyan kell megjelenni egy estélyen, vacsorán?
• Kinek, mikor, milyen ajándékot illik vinni?

Ugye ismerősek ezek a problémák?

Mindegyikben egy-egy illemszabályra ismerhetünk.

Az illemszabályok minden emberre egyformán vonatkoznak.

Nincsenek külön illemszabályok a felnőtteknek, és külön gyerekeknek.

Legfeljebb az alkalmazásukban lehet különbség.

Gondoljunk csak a köszönésre!

Ha egy éppen beszélni kezdő kisgyerek pá-pá-val köszönt egy felnőtt embert, illendőnek tartjuk.

Ha egy iskolás tenné ugyanezt, az már illetlenség volna, és ha két felnőtt ember így búcsúzna egymástól, az egyenesen nevetséges lehet.

Az illemszabályok szinte minden helyzetben meghatározzák a helyes viselkedést.

Ez nem jelenti azt, hogy mindig érvényesek.

Emlékezzenek vissza a Ne tolakodj!, Engedd előre az idősebbeket! illemszabályra!

Képzeljék el, mi lenne, ha egy égő házhoz támasztott létra előtt így udvariaskodnának a tűzoltók:

Parancsoljon, Öné az elsőbbség!
Á dehogy, Ön az idősebb! Igen, de Ön jött előbb!.

Vagy ha tűz ütne ki a házban, akár pizsamában is menekülhetünk, pedig, nem ez a legmegfelelőbb utcai öltözet.

Mindenki ismeri a mondást? Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.

Nemcsak a köszönésre, ha-nem valamennyi illemszabályra igaz ez.

Az illem-szabályok kölcsönösek. Csak akkor tartanak tiszteletben bennünket, ha mi is tiszteletben tartunk másokat. Comenius (ejtsd: Koméniusz) a nagy cseh pedagógus ezt így fogalmazta meg: … amit magunknak kívánunk, azzal felebarátunknak is tartozunk.

Az illemszabályok nem törvények.

Senki és semmi nem kötelez bennünket a megtartásukra.

Ha megszegik őket, nem vonnak felelősségre érte.

Vannak azonban másféle következményei, amelyeket vállalnunk kell.

Gondolják csak végig, ki játszik, ki eszik, vagy ki megy színházba szívesen azzal az emberrel, a ki lépten-nyomon megszegi a játékszabályokat, az étkezés vagy a színházlátogatás illemszabályait?

Kezdetnek néhány ősi szabály a teljesség igénye nélkül:

Tiszteld atyádat és anyádat!
Ne ölj!
Ne paráználkodjál!
Ne lopj!
Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!
Ne kívánd felebarátod házát!

Ugye ismerősek?

Nem is olyan egyszerű eligazodni az illemszabályok között!

Az udvariasság ahhoz is szükséges, hogy jó benyomást keltsünk társaságban, új munkahelyen, vagy egyszerűen csak egy utcai találkozásnál.

Mindentudó Illemtudor – Az iskolában

Van, hogy örömmel, van, hogy kedvetlenül, de napjaid legnagyobb részét 6-tól legalább 18 éves korodig az iskolapadban töltöd. Itt alakulnak ki az első barátságok és szerelmek, tehát ide köt ifjú korod legtöbb élménye. Ám az iskola, persze, elsősorban „munkahely”, ahol bizony viselkedni kell…

Azt mondják az okosok, hogy az iskola a második otthonunk. Ez azért van, mert az ideje nagy részét minden diák – tehát te is – a suliban tölti. Bár gondolom, téged is sokszor feldühített az a gondolat, hogy az iskolára mint második otthonodra tekints. Már csak azért is, mert a suliban teljesen más viselkedési szabályok érvényesek, mint hazai környezetben. 

Az iskolában nap mint nap kapcsolatba kerülsz a tanáraiddal és a diáktársaiddal. Valószínűleg számodra is inkább az előbbiekkel való kommunikáció szokott problémát jelenteni. Ne izgulj, nem te vagy az egyetlen, akinek számára nehézséget jelent, hogy miként közelítsen tanáraihoz, hogyan fejezze ki magát, miként mondja el közlendőit, gondolatait, egyáltalán hogyan teremtsen a felszínesnél mélyebb, emberi kapcsolatot a tanáraival. 

Alapszabály, hogy a diáknak mindig tiszteletteljes udvariassággal, kerek mondatokban kell beszélnie a tanáraival. Először is mindig köszönj nekik! Nemcsak akkor, ha az iskolában találkozol velük, hanem az utcán, a színházban, a moziban, bárhol. Tartsd nyitva a szemed, és mindig próbáld meg észrevenni őket az utcán is! És még csak véletlenül se fordítsd el a fejedet, ha meglátod valamelyiküket szembejönni! Így ugyanis még biztosabban felhívod magadra a figyelmet. 

Ha megszólítod tanárodat, akkor a tanár úr, tanárnő, tanár néni, tanár bácsi, illetve a neve (Lajos bácsi, Ági néni) mellé mindig tedd oda a „kérem” szócskát! Így sokkal udvariasabb, és meg fogod látni, hogy ha tiszteletteljesen beszélsz, akkor ő is ugyanígy fog viszonyulni hozzád.

Sok tanárnak van valami ragadvány- vagy csúfneve. Ezek az elnevezések azonban nem publikusak. Egymás között elfogadható, ha így szólítjátok őket, ám ha jelen vannak mások is – netán egy másik tanár, de a falnak is füle van -, akkor inkább kerüld ezeket az elnevezéseket! Egyrészt megbánthatod vele azt az embert, akire a név utal, másrészt ha a fülébe jut, akkor még te is pórul járhatsz.

Bármennyire is önérzetes vagy, kénytelen leszel elfogadni, hogy a tanár-diák kapcsolat egyfajta függőségi viszony. Nem vagytok egyenrangúak. Persze, ez nem azt jelenti, hogy te alacsonyabb rendű vagy, csak annyit, hogy ő már felnőtt, tanít téged, és – még ha ezt sokszor nehéz is elfogadni – koránál fogva sokkal több tapasztalattal rendelkezik, mint te. És jót akar neked! Még akkor is (vagy annál inkább?!), ha olyankor hív ki felelni, amikor éppen nem tanultál, és egyest vagy intőt ad neked.De ne csüggedj: nem biztos, hogy a katedra túloldalán könnyebb az élet! Lehet, hogy egyszer majd te is megtapasztalod, hogy milyen! Addig azonban élvezd a diákéveket és főként a már közelgő szünetet! És tarts velünk a jövő héten is, amikor a vitatkozás illemtanáról fogunk beszélni!