Szépíró verseny az Újvároson

2022. május 18-án újra versengő gyerekekkel telt meg az Újvárosi iskola folyosója. 2006-ban, az iskola fennállásának 150. évfordulóján született meg az ötlet, hogy rendezzünk szépíró versenyt, amelyet egy ikonikus tanító néniről, Korom Gyuláné Kati néniről neveztünk el. 2019. április 30-án úgy váltunk el az akkori versenyzőktől, hogy jövőre szeretettel várjuk őket a jubileumi 15. szépíró versenyen. Sajnos az élet közbe szólt, így csak most folytathattuk ezt a szép hagyományt.

Rózsás Istvánné intézményvezető-helyettes megnyitójában elmondta, hogy ugyanolyan tehetséges az, aki szépen tud írni, mint a rajzolni, énekelni, táncolni jól tudó. A recept egyszerű: Végy egy szorgalmas, türelmes, a szépre fogékony kisdiákot! Tegyél mellé egy szeretetteljes, nyugodt, inspiráló tanító nénit!

32 szépen író gyermek gyűlt össze a Mezőtúri II. Rákóczi Ferenc Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából ezen a délutánon. Míg a tanulók a nekik kiválasztott szöveget másolták, addig a zsűri tagjai (Búsi Erzsébet, Hegyiné Péterfy Brigitta, Kovács Éva, Kun Mária, Tóthné Kara Judit, Víg Gabriella), akik mindnyájan valamilyen módon kötődnek az Újvároshoz, megkoszorúzták Korom Gyuláné emléktábláját.

Szebbnél szebb munkák születtek a 4 korcsoportban.

Eredmények:

I. korcsoport (1. osztály)
1. Tordai Dalma (Kossuth, Kecse Krisztina)
2. Asztalos Rebeka (Kossuth, Kovács Evelin)
3. Szujó Robin (Rákóczi, Hajdúné Dankó Zsuzsanna)
4. Pályi Márió (Rákóczi, Balog Anita)

II. korcsoport (2. osztály)
1. Szabó Emma (Kossuth, Karsai Krisztina)
2. Hegyi Hanga (Kossuth, Bíróné Dragán Enikő)
3. Máté Izablla (Kossuth, Kelemen Edit)

III. korcsoport (3-4. osztály)
1. Szaszkó Dorka Aletta (Kossuth, Peténé Bárdos Erzsébet)
2. Bagi Sára (Rákóczi, Gyuricskóné Horváth Ágnes)
3. Mészáros Eliza (Kossuth, Nagy Antalné)

IV. korcsoport (5-6. osztály)
1. Hegyi Kitti (Kossuth, Tusjak Tünde)
2. Kovács Patrik (Kossuth, Tusjak Tünde)
3. Kovács Luca (Kossuth, Tusjak Tünde)
4. Rafael Klarissza Vanda (Újváros, Orosz Edina)

Az első helyezettek Korom Gyuláné lányától és unokájától egy-egy névre szóló tollat kaptak a 15. évforduló alkalmából a verseny utáni napokban.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
hírek, események

Olvasásra ajánljuk még

„Millió lépés az iskoládért” program

Iskolánk csatlakozott a Millió lépés az iskoládért kihíváshoz, ami 77 napon keresztül tartott. Az eredmények és a statisztikai adatok alapján elmondhatjuk, hogy sikerrel vettünk részt

Városi Pedagógusnapi Ünnepség 2023. június 2.

2023. június 2-án került megrendezésre Mezőtúr Város Önkormányzata Városi Pedagógusnapi Ünnepsége. A rendezvényen Lovasné Török Katalin, iskolánk nyugalmazott igazgatóhelyettese mondott ünnepi köszöntőt, majd Szűcs Dániel

Szépíróverseny az Újvároson

Ismét eltelt egy év, s 2023. május 23-án újra összegyűlt a Mezőtúri II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola